Elitcsere Ukrajnában
A jegyzőkönyvek közel 21 százalékának összesítése alapján Volodimir Zelenszkij Nép Szolgája (Szluha Narodu) nevű pártja 41,98 százalékos eredménnyel vezet az ukrajnai parlamenti választásokon. A második helyen a Moszkva-barát politikusokból álló, Viktor Medvedcsuk által irányított Ellenzéki Platform – Életért párt áll 12,55 százalékkal. (www.mti.hu)
Ukrajnában az elitet cserélik le. Petro Porosenko elnöksége alatt az ukrán milliárdosok jócskán meggazdagodtak, Porosenko pedig lejáratódott. Zelenszkij és az új parlament megválasztása azt jelzi, hogy az ukrán tőkésosztály lecseréli a politikai elitet annak érdekében, hogy zavartalanul folytathassa a nép kizsákmányolását, az ország kirablását. 22 párt szerepelt a szavazó lapon. A sok millió dolgozó érdekeit kifejező Ukrán Kommunistákat nem engedték elindulni. 2012-ben az Ukrán KP 13,3 százalékot kapott, sőt még 2014-ben is 3,87 százalékot, pedig akkor már üldözték a pártot. Azóta hivatalosan ugyan nem tiltják be, de nem engedik részt venni a választásokon.