Nagyon kiakadtam, amikor Szvetlana Alekszijevics kapta az irodalmi Nobel-díjat. Állampolgársága szerint belarusz, születése szerint ukrán. Belarusz írónak mondták, bár életében egy sort sem irt belarusz nyelven. A háborús, gulágos, csernobiles könyvei után pedig enyhén szólva nem kapkodtak az emberek. A Nobel díj után persze telerakták a könyvesboltok polcait, bár mindenki tudta, hogy a díjat nem irodalmi teljesítményért adták, hanem azért, hogy borsot törjenek Lukasenko elnök orra alá. Alekszijevics annak rendje és módja szerint nyilatkozataival meg is szolgálja a nyolc millió svéd koronát, és a hírnevet.

Szóval, nem lepett meg, hogy az irodalmi Nobel díjnál a politika a döntő, és nem a művészet, de ott már valahogy megszoktuk. Dehogy a politika döntsön az Eurovízió Dalfesztiválnál is? Ki hallott már ilyet?

Nem vagyok nagy popzenerajongó, de szívesen láttam volna a magyar részvevőt, Freddiet az első helyen. A dala, a megjelenése friss volt, de nem ezt jutalmazták. Bár lehet, hogy többet ér el volna el, ha nem a Freddie nevet veszi fel. Értem én, hogy nem lehet egy énekest Jánosnak vagy Viktornak hívni, de azért lett volna még pár választás.

De, térjünk a lényegre! Jamala ukrán énekesnő nyerte 1944 című dalával a 61. Eurovíziós Dalfesztivált. Hétfőn SMS-ben kérdeztem egy pár ismerőst, akik nálamnál zenei ügyekben milliószor jártasabbak, hogy mi a véleményük Jamala ügyben. A válasz gyorsan jött: mi az a Jamala? Aztán utánanéztek és nemes egyszerűséggel közölték: a nőt nem lett volna szabad színpadra se engedni.

Mit tetszenek gondolni, miről szól Jamala dala? Elárulom: a krími tatárok 1944-es kitelepítéséről szól. A krimi tatárok a Krímben éltek történelmileg. Sokan, de nem elegen ahhoz, hogy a stratégiailag fontos félszigeten, a környező nagyhatalmak árnyékában önálló államot alapítsanak. A Krím ugyanis olyan helyen fekszik, ahonnan az egész Fekete tengert be le lehet látni, ellenőrzés alatt lehet tartani hajóforgalmát. Nem véletlen, hogy 1941-ben Hitler csapatai az első adandó lehetősséggel megszerezték a félszigetet.

A kollektív bűnösség elvével nem lehet egyetérteni, senki sem gondolhatja, vagy valaki csak azért bűnös, mert német, magyar, szerb vagy éppenséggel krimi tatár. De azért az hetven év távlatából is szembe ötlik, hogy a krimi tatárok a német megszállókkal működtek együtt, és csak elenyésző számban álltak be partizánnak. Senki sem helyeselheti, hogy a Krím felszabadítása után a szovjet kormány más területekre telepítette át a tatárokat. De ne várja senki, hogy elfeledjük a történelmi tényeket.  Csak azért, mert a hivatalos nyugat nem szereti Putyint, nem kellene szeretnünk a nácikat sem, és a kollaboránsokat sem. Még utólag sem.

Valójában 1944, a téma csak ürügy. Soha jobbkor nem jöhetett volna egy ilyen dal! Emlékeztetni lehet Putyint arra, hogy a Krím-félsziget nem is az oroszoké, hanem tatároké. Emlékeztetni Oroszországot arra, hogy ne nagyon ugráljon, mert a nyugat nem mondott le a Krímről.

A történelmi tényekben nem járatos zenehallgatókban erősíteni lehet a tudatot, hogy Sztálin szemét diktátor és általában minden kommunista szemét, üldözendő, lecsukandó, kivégzendő, kinek melyik tetszik. Bezzeg Porosenko és bandája csupa Grál lovag, a demokrácia bajnokai.

Ja és persze el lehet mondani, hogy Európa liberálisai imádják az iszlámvallásuakat, legyen szó krimi tatárokról vagy az Európát manapság elözönlő migránsokról.

Jamala győzelme persze nem változtat a tényeken. Aki látta a május 9-i díszszemlét a Vörös téren, láthatta, hogy a világ megváltozik. Putyinnal már nem lehet játszadozni, mint egykor Jelcinnel. Oroszország képes megvédeni önmagát.

Nem sok értelme van Sztálint és szocializmus szidni olyan világban, amikor Európa dolgozóitól egymás után veszik el azokat a szociális vívmányokat, amelyeket jelentős mértékben a szocializmus léte kényszerített ki.

A politikai díjak azonban másért lehetnek nagyon veszélyesek. Ha a Majakovszkij-vers kisfiúja most megkérdezné: "Mondd csak, apu,
mi a jó? S hogy ismersz a rosszra?" Nos, vajon mit mondana most az apa? Mit mondanánk, mi, mai apák?

A mai világban nagyon nehéz eligazodni, és végképpen lehetetlen, ha a hatalom, a tőke, az Eurovízió, a Nobel díj Bizottság vagy akárki más hamis vágányra viszi az emberek érzéseit és tudatát. A művészetnek a jót, az igazat kellene megmutatnia, ezzel segíteni nekünk, embereknek, apáknak, szülőknek.

Mert mi nem hazudhatunk.

Thürmer Gyula