Március 15-én gyermekkorom óta mindig kokárdát tűzök a ruhámra. Mit mondasz? Hogy tiltották a szocializmusban? Senki sem tiltotta! Nem volt kötelező, de nem is tiltották. A Fazekasban, ahova 12 évig jártam, a történelemtanárunk inkább azt tette szóvá, ha valakin nem volt kokárda. Egyébként, ha már itt tartunk: gimnáziumi osztályfőnökünk a harmadik után elvitt bennünket Erdélybe. Brassóig bejártunk mindent, ami a magyar szívnek fontos. Fiamat és lányomat a rendszerváltás után már nem vitték Erdélybe, pedig ők is Fazekas-diákok voltak. Szóval, mikor is voltunk nemzetibbek?

Március 15-e szép ünnep. Az egyetlen ünnep, amit minden magyar magáénak érezhet anélkül, hogy világnézetét, vallását, hitét fel kellene adni. 1848 az eszmék és a szereplők olyan széles tárházát kínálja, amelyben mindenki megtalálhatja a számára legrokonszenvesebbet. Petőfi, Kossuth, Széchenyi, sőt Táncsics is megférnek egymás mellett. Kedvelhetjük jobban egyiket vagy a másikat, de ők már a mi közös hőseink, a magyaroké.

Jól tudom, minden hatalom igyekszik a sajátjává tenni, sőt kisajátítani 1848-at. Nem szerettem, amikor a szocializmus évtizedeiben egymás mellé állították a három évszámot, 1848, 1919,1945. Vitathatatlan persze, hogy a három kor hősei rokonságban voltak egymással, de az egyik nem feltétlenül következett a másikból.

Én ma sem raknám egymás mellé 1848, 1956, 1989 évszámait. Ne vitatom el senki jogát. Ha rokonságot akar felfedezni a három között, úgy tegye! De ez ne válhasson követendő hagyománnyá, netán kötelező hitté! Március 15-e történelmünk nemes és dicsőséges korszakát idézi. Ne szennyezzük be a mával!

A Nemzeti Múzeum előtt az idén is a kormány szervez ünnepséget. A liberális ellenzék erre is rászervez, mondván, hogy neki is joga van ott lenni. Én nem szeretem a kormányt, de azért megkérdezem: neki nincs joga ott lenni? Miért kell minden nemzeti ünnepből választási csatát csinálni? A liberális körök már szervezik a Facebookon is a „demokrata ellenállás napját.” Kérdezem én: miért nem csinálják egy nappal vagy egy héttel később? Nos, szerintem azért nem, mert akkor önmagukat kellene megmutatni. És akkor egy perc alatt kiderülne, hogy mily’ jelentéktelenek ők kockás ingükben, Petőfi és Kossuth köpenye nélkül.

„Mert mi, magyarok nem engedünk a 48-ból!“ – jelentette ki a köztársaság elnöke tavaly ősszel, aktualizálva a mára Noszlopy Gáspár szavait. Ez kiválóan hangzik, csak nem igaz. A ’48-as törvényekből a magyar uralkodó osztály már 1867-ben engedett. Kiegyezett a császárral, aki halálba küldte a forradalom miniszterelnökét és 13 tábornokát.

A ’48-ból engedett a mai politikai elit is. Kiegyeztek az EU-val, mert cserébe biztonságot kaptak. Most pörölik az EU-t, mert a biztonság már nem a régi. De a helyzet alapjaiban nem változott. A mai hatalomnak Széchenyi és Andrássy az eszményképe, és nem Kossuth, Petőfi, és semmiképpen sem Táncsics. Orbán víziója a jövendő Európai Unióról az Osztrák-Magyar Monarchiát idézi. Nem utasítja el a tőkés integrációt, voltaképpen azt sem, hogy a nagyok mondják ki a döntő szót, de a magyar nemzeti kormánynak legyen elég súlya a döntésben.

Oroszországgal Orbán nem akar háborút, mert tudja, hogy egy ilyen háborúban a kis nemzet elpusztulhat. Andrássy Gyula nem ugyanezt akarta?

Orbán a Balkánon látja Magyarország mozgásterét. Erre irányul a magyar tőkekivitel, itt pénzeli a kormány a külhoni magyar vállalkozókat. Megegyezni a szultánnal, illetve bocsánat, ezt Andrássy akarta. Megegyezni Erdogannal és megállítani a menekülthullámot, és egyben előre lépni a magyar hegemónia megteremtésében.

A reálpolitika, a nagyhatalmak közötti egyensúlyozás a mindenkori magyar vezetők egyetlen helyes döntése Bethlen Gábortól kezdve, Andrássyn, sőt Kádár Jánoson át, napjainkig. Ez érték. Mindenképpen jobb annál, amit a liberálisok sugallanak az „az Európai Egyesült Államokról” és az USA-magyar „megbonthatatlan szövetségről.”

De mi nem hiszünk abban, hogy az EU-t meg lehet reformálni. Az EU válságát nem csupán a nagyok és az erejüket felismerő kicsi tőkésállamok nézeteltérése okozza, hanem a néptömegek elégedetlensége. Európa népeit nem csak az veszélyezteti, hogy a menekültekkel legyengített Európát lenyeli a könyörtelen Amerika. Európa népei számára a legnagyobb veszély, hogy a kapitalizmus rendszere végleg kizsigereli őket, megfosztja az újjászületés lehetőségétől.

Mi Petőfivel hiszünk abban, hogy egyszer „minden rabszolga-nép jármát megunva síkra lép”. Hiszünk abban, hogy „pirosló arccal és piros zászlókkal” hirdetik majd: szent világszabadság! De mi nem „nagy temetési napra” készülünk, mint a költő, hanem győzelemre, az ember, a közösség, a szocializmus győzelmére. Érted élünk, „szent világszabadság”!

Thürmer Gyula