Húsz évvel ezelőtt, 1996. január 6-án hunyt el Grósz Károly, a kádári MSZMP utolsó főtitkára, a Magyar Népköztársaság utolsó előtti miniszterelnöke, az 1989. december 17-én született Magyar Munkáspárt egyik alapítója.

Három élete volt. A szocializmus évtizedeiben a kormányzó MSZMP fiatal tehetsége, egyre magasabbra kerülő és egyre népszerűbb vezetője. Becsülettel és sikerrel vesz részt a szocializmus építésében.

A szocializmus utolsó éveiben a szocializmus hívei benne látták a reményt a szocializmus megmentésére. Kudarcot vall. 1987-88-ban miniszterelnökként számos olyan törvényhez adja nevét, amelyek a tőkés rendszerváltás politikai és gazdasági feltételeit teremtik meg. Az MSZMP főtitkáraként felismeri a kapitalizmus fenyegetését, de nem képes ellene tenni. Egyedül marad, úszik az árral.

Grósz csillagórája 1989 őszén érkezik el Az 1989. októberi kongresszuson lehetősége lenne összefogni azokat, akik nem akarják az MSZMP megszüntetését, de nem teszi. A történelmi csillagóráját elmulasztja.

Később elismeri, hogy a magyar munkásmozgalomnak új pártra van szüksége, és meghatározó szerepet vállal a Magyar Munkáspárt megszervezésében. A mai Munkáspárt rá emlékezik.

Grósz sokakhoz hasonlóan a szocialista kor szülötte volt. Amig működött a rendszer, kiváló vezető volt. Amikor a rendszert veszély fenyegette, nem tudott történelmi döntések magaslatára emelkedni. Tábornok volt, de nem hadvezér. Párt-és állami vezető volt, de nem néptribun, nem forradalmár. Az új Munkáspárt nem az ő érdeme, hanem az egyszerű munkások, parasztok, alkalmazottak, pártmunkások, katonák és rendőrök ezreinek történelmi alkotása.