Munkáspárt programjai

A Magyar Munkáspárt 2019-es európai parlamenti választási programja

Fogjunk össze a jövőnkért

Támogatni kívánom anyagilag a Munkáspártot

Megjelent A Szabadság legújabb száma: Megjelent A Szabadság legújabb száma:

PayPal adomány

Levelezésem

Hírlevélre feliratkozás

Csatlakozz infólistánkhoz, ahol minden fontos információról értesülhetsz.

HÍRLEVÉLRE VALÓ FELIRATKOZÁSHOZ
Ide írd az e-mail címed:

Tusnádfürdő: mivel értünk egyet és mivel nem?

Harmincadik alkalommal tartották meg Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor elnevezésű rendezvényt. A magyar miniszterelnök az idén is beszédet mondott. A magyar politikai élet nemzeti-konzervatív oldala lelkesen köszönti a rendezvényt. A liberális oldal elutasítja, sőt a pokolba kívánja. Mit mondhatunk mi, munkáspárti fejjel gondolkodva? Mivel értünk egyet és mivel nem?

Tusnádfürdő ma már nemzeti intézmény

Kezdjük azzal, hogy az évek során a tusnáfürdői rendezvény jellege is változott. A kezdet kezdetén a szabadegyetemet a szocializmus, a szocialista rendszer elutasítása jegyében rendezték meg. Mondhatni ez volt a hazai és a környező országok magyarságának fóruma, a szocializmus elleni erők összefogása.

Annak ellenére, hogy harminc év eltelt a rendszerváltás óta, a mostani rendezvényen is nem kevés szót pazaroltak a szocializmus elutasítására. De harminc év elteltével akármit is akartak vagy gondoltak a szónokok, Tusnádfürdő több, mint a szocializmust tagadó erők fóruma. Tusnádfürdő ma a magyar nemzet sorskérdései megvitatásának intézménye.

Tudomásunk szerint Erdélyből többen megkérdezték a Munkáspárt elnökét, hogy találkozhatnak-e vele az idei rendezvényen. Ugyanis Erdélyben is sokan felfigyeltek arra, hogy a Munkáspárt az egyetlen baloldali és egyben nemzeti párt. Nem, hangzott a válasz, még nem vagyunk otthon ezen a terepen, de jövőre talán igen. Miért is ne?

Miért volt stikában a rendszerváltás?

A találkozó idei mondanivalóját, ahogyan ez korábban is történt, Orbán Viktor beszéde jelölte ki. Akit érdekel a beszéd teljes terjedelemben, elolvashatja az interneten (http://www.miniszterelnok.hu)

Na de térjünk vissza a kiinduló pontunkhoz! Munkáspárti fejjel gondolkodva, Magyarországon élve, magyarként mivel tudunk egyetérteni és mivel nem?

Miniszterelnök úr részletesen ecsetelte a rendszerváltás folyamatát. Erről nem érdemes különösebben vitatkozni, mivel a rendszerváltás nem ugyanazt jelenti nekünk, a szocializmus híveinek, és azoknak, akik a tőkés rendszerben hisznek.

Mindenképpen vitatkoznunk kell azonban a „két rendszerváltás” elméletével. Miniszterelnök úr „liberális rendszerváltásnak” nevezi az 1989-90-est, mivel 1990 után is léteztek „a szocialista rendszer visszatért utódcsoportjai.” Ha valaki tudja, hogy miért úgy ment végbe a rendszerváltás, ahogyan végbement, akkor miniszterelnök úr tudja. Ő is részese volt.

A rendszerváltás minden szereplője, és ezt hangsúlyozni kell, minden szereplője, abban volt érdekelt, hogy a szocializmust ne látványosan, hanem stikában döntsék meg. Ha ugyanis nyilvánvaló lett volna a nép számára, hogy tőle veszik el a gyárakat, a hatalmat, és másnaptól ő nem számít, csak a pénz, akkor a nép nem aludt volna. Nem engedte volna, hogy a Grósz-féle MSZMP és a Németh-kormány meghasonult, megvásárolt vezetői átjátsszák a hatalmat.

Az USA és Németország, a rendszerváltás főrendezői több okból sem akartak „tőkés forradalmat”. Egyrészt, nem akartak konfliktust a Szovjetunióval. Kínával sem akartak, amely a Szovjetunió ellenállása esetén, valószínűleg nem maradt volna semleges. De más oka is volt: pontosan tudták, hogy ilyen nyílt csatára a magyar ellenzék nem képes.

A magyar ellenzék, és ezt miniszterelnök úr nyilván tudja, sem akart barikádokat az utcán, mert egy ilyen csata megvívásához nem volt erejük. A Fidesznek sem, az MDF-nek sem, az SZDSZ-nek sem.

A stikás rendszerváltást csak úgy lehetett végrehajtani, ha az MSZMP és a kormány előbb említett vezetőinek belépőt adnak az új rendszerbe. És adtak is! Grósz élete utolsó éveit gödöllői házában élte le, senki sem bántotta. Németh Miklóst az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank alelnöki székébe menekítették ki.

Horn Gyulát sem börtönözték be, sőt neki lapot is osztottak. A nyugati főrendezők sejtették, hogy az első pár év kapitalizmusa nagy pofont ad a népnek, és hogy ne legyen egy újabb polgárháború, mint Jugoszláviában, jó lesz tartalékban tartani valakit, aki újra elaltathatja az ébredező népet. Ez tette a Horn-kormány 1994-98 között.

Vitatkoznunk kell miniszterelnök úrral abban is, hogy milyen „utódcsapatokkal” is kellett az ő nemzedékének megküzdeni. Szerinte ezek a liberális erők internacionalisták voltak. Szerintünk liberális világpolgárok, multinacionálisok voltak, akik szó nélkül végrehajtottak mindent, amit a külföldi tőke elvárt tőlük.  Tették ezt saját önző egyéni érdekeik alapján, és valószínűleg azért is, mert ettől várták a fiatal magyar kapitalizmus megerősödését.

Egyetértünk azzal, hogy a liberálisok Hornék alatt és később is szörnyű bűnöket követtek el az ország kiárusításával. De miniszterelnök úr bizonyára azt is tudja, hogy a nyugat cserébe megszilárdította a magyar kapitalizmust, bevette az új magyar gazdasági és politikai elitet a klubba, a NATO-ba és az EU-ba.

Nem feladatunk miniszterelnök úr taktikai szempontjait mérlegelni, de szerintünk nem érdemes keverni a „proletár internacionalizmust” és a „tőke globalizmusát”.

Jön-e az „esti nagyfilm”?

Az elmúlt harminc év egy folyamat, a magyar kapitalizmus restaurációjának és konszolidálásának folyamata, amelyhez minden kormány hozzátett valamit. Éppen ezért nem érthetünk egyet a „második rendszerváltás” tételével. A Fidesz 2010-es győzelme szerény véleményünk szerint nem váltotta le a kapitalizmust, mint rendszert, hanem azt folytatta, csak gyökeresen más módszerekkel.

Az viszont igaz, hogy a liberális kapitalizmus folytatása teljesen tönkretette volna Magyarországot. A Fidesz által preferált új út, az állammonopolista kapitalizmus pedig megerősítette az ország függetlenségét a tőkés világrendszer más erőivel szemben.

Idehaza pedig stabilizálta a tőkés rendszert, többek között azzal, hogy elkezdett adni az embereknek. Mint már sokszor elmondtuk, mindenkinek adnak valamit, nem annyit, amennyit mi adnánk, ha szocializmus és néphatalom lenne, de eleget ahhoz, hogy a tömegek ne menjenek az utcára. És mint látjuk, nem mennek.

Hogy az első harminc év után jön-e az „esti nagyfilm”, ahogyan a miniszterelnök úr fogalmazott, valójában nem tudni. Sok minden függ attól, hogy merre megy a világ. Kirobban-e egy új világháború, vagy a tőkés nagyhatalmak tudják rendezni a nyilvánvalóan súlyos ellentéteiket? Sikerül-e megállítani a migrációt vagy sem?

Ebben a helyzetben a Fidesz és a kormány arra lát lehetőséget, hogy feltartóztassa a negatív folyamatokat a világban, különösen az EU-ban, már persze addig, ameddig lehet. Itthon pedig felépítsen egy olyan gazdaságvédelmi rendszert, amely legalább ideig-óráig megvédi az országot a külső lavinától.  Ehhez párosul egy széles családvédelmi program is, amelynek egyik feladata a társadalmi konfliktusok megelőzése, a másik pedig a magyarság, mint nemzet megerősítése.

A liberálisok támadása folytatódik

Egyet kell értenünk miniszterelnök úrral abban, hogy a liberális támadások folytatódni fognak. Ennek oka nem csak az, hogy vannak hatalom mániákus milliárdosok, mint Soros. Ilyen a kapitalizmus, ilyen a rendszer, ahol a tőke a lehető legnagyobb profitot akarja, bármi áron.

Érthető, hogy a kapitalizmus elfogadásának talaján állva, nehéz, talán lehetetlen is belátni, hogy a hiba a rendszerben van. Nehéz belátni, hogy az EU egész története arról szól, hogy miként lehet a nemzeti tőkéket az európai nagytőke érdekeinek alárendelni. Az európai nagytőke pedig alapvetően a német és a francia tőkét jelenti.

A brit tőke kilépett ebből a küzdelemből, mert nem tudta akaratát ráerőltetni a német és francia tőkére, sőt saját piaca is veszélybe került. A britek szerencséje, hogy a kapitalizmus rendszerén belül van hova menekülniük. Ez pedig az Egyesült Államokhoz fűződő különleges viszony.

A magyar tőkének egyelőre nincs ilyen tartós és történelmileg igazolt menekülési útja. A keleti nyitás, a V4 együttműködés, a közép-európai térségi együttműködés ugyan sokat jelent, de ehhez szembe kellene menni az EU és az USA számos törekvésével.

Summa summarum: egy „hétgyermekes családanya” megválasztása nem változtatja meg a kapitalizmus lényegét. És egyelőre azt sem tudni, hogy az EU belső erőviszonyai hogyan alakulnak.

Mivel is rokon a liberalizmus?

Miniszterelnök úr ebben a helyzetben más cselhez fordul. A mai liberális tőkés politikát azonosítja a szocialista országok korábbi politikájával. Idézzük: „Vissza kell térnünk egy európai szocializmus építése helyett, mert a baloldali pártok rendszeresen olyan javaslatokat tesznek, ami a versenyképes európai gazdaságot minden tagállamban egyfajta nyugat-európai szocialista gazdaság formájára akar hozni, e helyett ezt föl kell adni, és vissza kell térnünk a versenyképes európai gazdaság eszményéhez.”

Miniszterelnök úr nyilván abban bízik, hogy aki utálta a szocializmust, most utálni fogja a liberálisokat. De ez nem biztos, hogy bejön. Részben azért, mert a liberálisok mindvégig jelen voltak a magyar szocializmusban. Élvezték előnyeit, és segítették bukását.

De azért sem, mert a párhuzam nem igaz. A liberalizmus politikája, amely mindenben és mindenkire kötelező szabályokat ír elő, és mást nem hajlandó még megtűrni, nos, ez nem a szocializmusra jellemző.

Hogy mivel is rokon a liberalizmus? Sokféle válasz van. A jobboldalon gyakorta beszélnek liberálfasizmusról. És ha már beszélnek, legyenek legalább következetesek!

Nem érthetünk egyet miniszterelnök úr azon gondolatával sem, miszerint „hosszú időn keresztül a világ helyes rendjére, hogy egyetlen eszme alá kell rendelni, és ezért egyetlen kormányzás alá kell rendelni a világ népeit, hosszú ideig ez a gondolat a kommunisták privilégiuma volt, ez volt a szocialista, vagy kommunista internacionalizmus.”

A szocializmus életerejét két dolog adja. A szocializmus a tömegek, a dolgozók, a nép mellett van a tőkésekkel szemben. Ez az egyik. A másik pedig éppen abban van, hogy a szocializmust minden országban az ottani nemzeti sajátosságoknak megfelelően kell csinálni.  Kína vitathatatlan sikerét nem az adja, hogy kapitalista módszereket alkalmaznak, hanem az, hogy lefordították saját országok gyakorlatára a szocializmus elveit.

A liberalizmus világuralma elfogadhatatlan. Ebben a mi álláspontunk is ugyanaz. A liberálisok nem csak a konzervatív-keresztény erőket gyűlölik. Erről a gyűlöletről miniszterelnök úr meggyőzően beszélt Tusnádfürdőn.

A liberálisok bennünket, a munkáspárti fejjel gondolkodókat még jobban gyűlölnek. Az „illiberális demokrácia” hívei nem akarják a kapitalizmust megdönteni, nem akarják a hatalmat a dolgozó emberek kezébe adni. Ők a pénz uralmát akarják biztositani, csak éppen más, gyökeresen más módszerekkel.

Mi új közösségi társadalmat akarunk, új szocializmust, a világ népeinek új együttműködését.  Éppen ez az új társadalom adhat szilárd garanciákat a nemzeti értékek védelméhez, a függetlenség és szuverenitás megőrzéséhez, a népek igazi boldogulásához.

T.Gy.