Négy esztendeje annak, hogy itt hagyott bennünket Bódi László, Cipő. Sokan még ma sem tudják, vagy nem hiszik el, hogy Cipő a Munkáspárt tagja volt. Thürmer Gyulát kérdeztük, akit Cipő elvtársának és barátjának vallott.

Hogyan lett Cipő a Munkáspárt tagja?

Én nem ismertem korábban Cipőt, már úgy értem, személyesen nem ismertem. A kapcsolatunkat valójában Dávid Istvánnak, gyomaendrődi párttagunknak köszönhetem, aki végighallgatta a Republic koncertjét, majd odament hozzá, és megkérdezte: ha ilyen szépen énekel a szocializmusról, közös eszméinkről, miért nincs közöttünk? Cipő ezen komolyan elgondolkozott, majd hamarosan személyesen is találkoztunk.

Jött a nyár, mi éppen Tihanyban voltunk, és a Republic koncertet adott, Cipő felhívott és megkérdezte, nincs-e kedvünk elmenni. Nem kis feltűnést keltett, amikor a lányommal odamentünk. A művészvilág nem igazán tudta hova tenni, hogy mit keres itt a Munkáspárt.

Mint ismeretes, az Elnökségnek van joga kivételes esetekben bárkit felvenni a pártba, a szokásos alapszervezeti folyamat nélkül is. Cipő eljött a Baross utcába, részt vett az Elnökség ülésén. Mondanom sem kell, hogy mély benyomást tett valamennyiünkre. Felvettük.

Mondhatjuk, hogy Cipő „titkos” tag volt?

Nem volt titkos, de nem vertük nagydobra. Senkinek sem használt volna, viszont sokaknak ártott volna. A zenekart különböző beállítottságú emberek alkották, de Cipő soha sem tagadta: kommunista embernek vallja magát. Nagy bajnak tartotta, hogy a különböző gondolkodású emberek nem tudnak Magyarországon leülni és beszélni egymással.

Volt, amiben nem értettek egyet?

Cipő megfordult az MSZP közelében, eleinte nagyra becsülte egyik másik vezetőjüket. Ő művész volt, én politikus. Idővel csalódott, és megtalálta, hogy saját igazságérzete alapján hova tartozik.

Segített nekünk Cipő?

Sokszor kértem Cipőt, írjon nekünk egy indulót. Tudja, mit mondott rá? Még nem jött el az ideje. A forradalmak szülik az indulókat, és nem az indulók a forradalmat.

Hogyan tartották a kapcsolatot?

Cipő művész volt. A saját törvényei szerint élt. Gyakran hívott telefonon, éjjel fél tizenkettőkor, eleinte zavart, aztán már hiányzott. Miről beszéltünk? Ő a Szovjetunióban nőtt fel, Kárpátalján. Ez örök téma volt. Az egykori Szovjetuniót én is jól ismertem, volt miről beszélni. Beszélgettünk a pártokról. Cipő nem tudta elfogadni, hogy a szavak és a tettek eltértek egymástól. Valójában én sem.

Tudja, nagyon hiányozna ezek az éjszakai beszélgetések.

Halála előtt két nappal meghívott a lakásába. A XII. kerületben volt egy lakás, szerintem egy fajta művészlakás. Nem tartott háztartást, rántott húst rendelt egy közeli étteremből, azzal kínált, vagy négy órát beszélgettünk. Én akkor hallottam először a betegségéről. Szív átültetést ajánlottak, mondta, „de élhetek én más szívvel”?

Másnap kerestem, de csak a mobiljának üzenetrögzítője jelentkezett. Később harcostársa és élettársa hívott: Cipő meghalt. És elmondta Cipó utolsó kívánságát: azt kérte, hogy barátja és elvtársa, Thürmer Gyula búcsúztassa.

Cipő halával, az utolsó kívánságával szembe köpte a polgári társadalmat. Nyilvánosan felvállalta a párttagságát és a mi személyes barátságunkat.

A temetés meglehetősen furcsa volt. Szónoklatok, papi búcsúztató, noha nem volt vallásos ember. Sok ezer ember a művész világból, szoclib közéleti személyiségek, akik nem kevés gyűlölettel vették tudomásul, hogy kénytelenek engem hallgatni. Ezzel is kezdtem a beszédemet: itt vagyok, mert hívtál!

Cipő itt él közöttünk, hiszen dalait mi is játsszuk. Van kapcsolatunk a családdal?

A családdal nincs kapcsolatunk. Édesanyja részt vett a Munkáspárt kongresszusán, átvette a Munkáspárt Vörös Lobogó kitüntetését, Cipő megszolgálta. A Szovjetunióban született, olyan társadalomban nevelkedett, ahol mindenki dolgozhatott, ahol az iskola mindenki számára hozzáférhető volt, ahol a beteg embertől nem azt kérdezték, hogy mennyi a pénze, hanem, hogy mi a baja. Hitt abban, hogy igenis lehetséges olyan társadalmat teremteni, ahol az ember számít és nem a pénz. Nem erőltette rá az emberekre a véleményét, így legjobban a dalaiból ismerhetjük meg a gondolkodását: sokat emlegetett pesszimizmusa mellett érzékenységgel, hittel, igazságérzettel bízott egy jobb világ, a közösségi társadalom eljövetelében.

Nagyon kevés olyan ember van az életemben, akiket mélyen tisztelek, és akiknek úgy tudok a szemükbe nézni, hogy nem kell hazudnom. Ha ők nem lennének, akkor azt hinném, hogy bennem van a hiba, mert nekem semmi sem jó, és semmit nem tudok elfogadni.