Éppen száz esztendeje annak, hogy néhány tucat fiatalember a Városmajor utca 42-ben megalakította a Kommunisták Magyarországi Pártját.

Mit akartok ti, kommunisták? – kérdezték akkor sokan, és kérdezik ma is. A kommunista nem szitokszó. Rohadtul elegünk van abból, hogy semmi sem számít csak a pénz. Unjuk, hogy félrevezetnek, becsapnak, manipulálnak bennünket. Nem akarunk újabb háborúkat. Élni akarunk.

De ezt az áhított új, emberi világot senki sem adja nekünk ajándékba. Meg kell érte küzdeni, ki kell harcolni. Meg kell változtatni a világot. Nos, ezt jelenti az, hogy kommunisták vagyunk.

Kun Béla és harcostársai ezt az új eszmét adták nekünk száz esztendeje. Szociáldemokraták persze már régen voltak nálunk is, akik nagyon világosan leírták a kapitalizmus minden bűnét, s még a jövőt is felrajzolták. Jöjjön a szocializmus! Mikor? Talán a távoli jövőben! És addig mi lesz az emberekkel? Nos, addig kicsikarunk kisebb-nagyobb engedményeket a tőkésekből, és máris nem lesz olyan elviselhetetlen ez a világ.

A szociáldemokraták is tudták, hogy van más út. Ők is olvasták Marxot, a Kommunista Kiáltványt ki is adták magyarul, csak éppen kihagyták az utolsó fejezetet. Hogyan is mondhatnának olyat, hogy „céljaik csakis minden eddigi társadalmi rend erőszakos megdöntésével érhetők el.”

Jó, a királyságot, a Monarchiát meg lehet dönteni, de a társadalmi rendet? Az majd magától változik meg. Ekkoriban jön haza Oroszországból, a hadifogságból Kun Béla és több társa. Ők végigélik az 1917-es orosz forradalmak egész menetét. Az első forradalom, a polgári, megdönti a cárt, a monarchiát. A nép pedig várja, hogy mi fog történni. De nem történik semmi. A háború megy tovább, a paraszt nem kap földet, a városiak éheznek.

S ekkor Lenin és az orosz kommunisták más alternatívát kínálnak. Kilépni a háborúból! Földet a parasztnak! Ez jó! Ez tetszik az embereknek, de ehhez meg kell dönteni a polgári kormányt. A hatalmat a munkásoknak és parasztoknak kell átvenniük. Forradalmat, szocialista forradalmat!

A magyar kommunisták azzal a tapasztalattal jönnek haza, hogy van más út, mint a polgári köztársaság, van más alternatíva, mint a kapitalizmus. Ez a szocialista forradalom, a szocializmus megteremtése. De Kun Béla és harcostársai még valamit tudnak. A forradalmat meg is lehet csinálni, sőt nekik kell megcsinálni!

1918 őszén úgy tűnik, hogy a világforradalom megállíthatatlan. November elején Bécsben jön létre az osztrák kommunisták pártja. December végén a német párt is megszületik. A magyar párt születése tehát nem elszigetelt esemény. Mai szóval élve, a forradalmi mainstream része.

Kun Béla és harcostársai megalakítják a pártot, de ez még nem forradalmi hadsereg. Forradalmat hirdetnek, de nem tudják, hogy most vagy később kerül rá sor. Ráadásul rossz hírek is jönnek. Bécsben a szociáldemokraták eladják a forradalom lehetőségét. Berlinben vérbe fojtják a forradalmat.

De az események rohamosan változnak. Károlyi Mihályra most olyan utálattál rontanak rá a konzervatív körök, mintha az anyjukat ölte volna meg ebben a pillanatban. Azzal vádolják, hogy buta volt és ügyetlen, és ezzel ő egyengette a kommunisták útját a hatalomba. A valóság az, hogy a magyar uralkodó osztály mond csődöt 1918–19 fordulóján. A háborúból vesztesként kerülünk ki. Még nincs Trianon, de a már itt jönnek a románok, csehek, franciák. Mindenki szeretne egy darabot a magyar földből. A magyar uralkodó osztály pedig tehetetlen.

A KMP vezetői tudják, hogy most kell és most lehet cselekedni. Minden adott a forradalom sikeréhez. Négy hónappal a KMP megalakulása után megvalósul, ami addig csak álom volt. Megdöntik a tőkés hatalmat, létrejön a Tanácsköztársaság. 133 rövid nap alatt annyit tesznek a dolgozó emberekért, mint soha senki előttük. 133 rövid nap alatt megszervezik az ellenállást az első világháborúban győztes angol–francia koalícióval szemben. A dolgozó népet, a nemzetet szolgálják.

A kommunisták első nemzedéke kegyetlen árat fizet a 133 napért. Fiatalok, de túlnyomó többségük nem éri meg a második szocialista Magyarországot. Illegalitás, börtön, kínzás, halál vár rájuk. Sokan közülük a Munkásmozgalmi Pantheonban nyugszanak. Életük és tetteik ott vannak Budapest beszélő köveiben, és a mi dolgunk, hogy a kommunisták új nemzedékei is megtanulják nevüket.

Egy új világról álmodtak, és bizonyították, hogy a szocializmus eszméje nem csupán egy nagyszerű álom, hanem megvalósítható fejlődési út. Az egyetlen olyan út, amely megmentheti az emberiséget a kapitalizmus pusztításaitól.

Száz esztendeje egy új erő jelent meg, amely a XX. században kétszer is irányíthatja majd az országot. Egy új eszme öltött formát, melyet az évtizedek során újra és újra igyekeznek betiltani, megsemmisíteni, kiirtani. Sikertelenül! A szocializmus eszméje legyőzhetetlen. Bennünk él tovább és mi adhatunk neki új kiteljesülést.

Thürmer Gyula