Mi lesz Európa jövője? Nem vagyok jós, de egyet biztosan tudok: Európa más lesz, mint ma.

1953-ban, amikor születtem, még nem volt EU. A szándék a létrehozására megvolt, de nem volt könnyű egyezségre jutni Németország és Franciaország között. Amióta a világ a világ, mindketten uralni akarták Európát. Magunk között szólva Európa népei két világháborút köszönhetnek nekik.

Amikor iskolába jártam, a hatvanas években, már működött a Közös Piac, a mostani EU elődje. Igaz, nem uralta egész Európát, még a tőkés felét sem. Az angolok nem léptek be olyan blokkba, ahol a németek és a franciák parancsolnak, ezért csináltak egy alternatív szervezetet, az EFTA-t.

Európa keleti részén a szocialista országok felépítették a saját integrációjukat. Nem ment könnyen, mert egyikük sem volt gazdag, de talán éppen ez nagyon józan gondolkodásra ösztönözte őket. Mindenki azt adta az együttműködésbe, amilyen volt, amihez értett, és azt kapta, amire szüksége volt.  Mi, magyarok így lettünk nagyhatalom autóbuszgyártásban, alumínium-termelésben, a mezőgazdaságról nem is beszélve. Az olaj, a gáz, a nyersanyagok jöttek a Szovjetunióból, az autók a németektől, csehektől. Mindennek volt ára, de nem a pénz, a haszon volt a döntő, hanem az, hogy kinek mire van szüksége. Az integrációt ezért is hívták a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának.

1971-ben mentem Moszkvába egyetemre. Az EU ekkorra már felnőtté vált, csatlakoztak a britek is. A britek a nyolcvanas években csináltak egy nagyszerű TV-sorozatot a brit politikáról. Sir Humphrey, a cinikus államtitkár itt mondja a miniszterelnöknek: „A brit külpolitikának ötszáz éve ugyanaz a célja: megosztani Európát. ..Megpróbáltuk kívülről, nem ment.  Most bent vagyunk. Mi sem könnyebb, mint összeugrasztani a németeket a franciákkal, a franciákat az olaszokkal, az olaszokat a hollandokkal. A külügy imádja az a helyzetet, mint a régi szép időkben.” Na ugye, nincs új a nap alatt.

Európa keleti része is megváltozott. Évtizedek után a szocializmus már nem harcot jelentett, hanem egyre több jólétet.  Mi, magyarok azóta se ettünk annyi húst, mint akkoriban. Jó, banánt csak karácsonykor lehetett kapni, és nyugati utazáshoz is csak háromévente adtak dollárt, mert nem volt elég. De felépült egy millió lakás, a magyar falu gazdagodott, az emberek telekhez jutottak a Balatonnál. Ja, és még egy valami: béke volt.

Mikor a külügyben kezdtem dolgozni, a napnál világosabb volt, hogy a nyugatnak nem igen tetszik az, hogy a szocializmus tartósan kezdett berendezkedni, és már az emberek sem lázadoztak ellene. Arra nem mertek gondolni, mint egykor Hitler, hogy katonákkal törik meg a keleti idillt. Tudták, hogy a szocializmus elleni globális háborúból aligha kerülnének ki győztesen.

Maradt a pénz, amiben a tőkések mindig jobban álltak, mint mi, szocialista országok. Szinte ingyen kínáltak kölcsönöket, és a szocialista országok közül sokan éltek is a lehetőséggel. Ez a kölcsön is olyasmi volt, mint a devizahitelek az elmúlt évtizedben. A bankok nem azt akarják, hogy visszafizessük, hanem, hogy rabjaik legyük, egyre többet fizessünk.

A pénzhez párosult egy még pusztítóbb fegyver, az európai eszme. A szocialista országokat, amelyeket addig blokáddal zártak el, elkezdték a keblükre ölelni. Európa Házról beszéltek, összeurópai együttműködésről tárgyaltak. A kelet-európai értelmiség ráharapott. Hirtelenjében úgy érezték, hogy a párizsi kispolgár közelebb van hozzájuk, mint a vietnami munkás vagy a kubai nádtermelő paraszt. Az osztrákok kedves sógorokká váltak. A németek teljesítménye előtt elkezdtek hajlongani, és már senkinek sem jutott eszébe, hogy pár évtizede ők robbantották fel a pesti hidakat és küldtek halálba százezreket.

A kilencvenes években ünnepelt a nyugat.  A németek és franciák nyugaton, északon és délen szinte egész Európát beolvasztották az EU-ba. Az EU elindult azon az  uton, hogy a laza birodalom előbb-utóbb Európai Egyesült Államokká váljon.  A tőkés világ legyőzött szocializmust, a kelet-európai piacokat lerabolta. A rendszerváltáson átesett országok elitje pedig örült, hogy csatlakozhat az EU-hoz. Az EU volt a garancia arra, hogy hatalmon maradhatnak, és ezért hajlandók voltak feláldozni bármit, nemzeti ipart, mezőgazdaságot, függetlenséget.

Mi lesz Európa jövője? A válság szemmel látható. Az EU nem tud munkát adni minden polgárának. A menekültek elárasztották az EU-t, és kezdik a maguk arcára formálni. A társadalmak elzüllenek.  A keletiek nem kérnek a német-francia uralomból, de szakítani se nagyon tudnak, mivel függenek tőlük. Kellenének új piacok, de az már háború nélkül aligha megy.

Új intézményeket kreálnak, reformokat vezetnek meg, miközben látszik, hogy a társadalmi bázis kifut az EU alól. Az értelmiség, a középosztály megroppant. A munkások, a dolgozó tömegek nem akarják tovább elviselni  a megszorításokat. Európát félelem tölti el. Félelem a terrorizmustól, a migránsoktól, a szegénységtől, a háborútól, a bizonytalanságtól.

Milyen lesz Európa? Európa nem maradhat ilyen. Ha ilyen marad, elpusztul. Európa olyan lesz, amilyennek mi, dolgozó emberek formáljuk. Hitünkkel és harcunkkal. Európa élni fog, ha mi vesszük kezünkbe. Európa számára egy út van: a szocializmus.

Thürmer Gyula