Vágjuk le a sárkány fejét! Mindet!

Vágjuk le a sárkány fejét! Mindet!

Hallottak már ilyet? Az MSZP neki esett a miniszterelnöknek, hogy tusnádfürdői beszédében „lenyúlta” az ötletüket a közös európai hadsereg létrehozására. Szó, ami szó, a szocik tavaly tényleg előálltak egy törvényjavaslattal. De mondják meg nekem, manapság ki vesz komolyan egy ellenzéki javaslatot?  A szocik persze bepipultak, mint a gyerek, akitől elveszik kedvenc játékát. Érthető is. Az EU emlegetésén túl nem sok mondanivalójuk van kis hazánk jövőjét illetően. 2018 pedig a nyakunkon van.

De maradjunk miniszterelnökünk beszédénél! A britek kiválása után európai hadseregre van szükség, mondta, ami „valódi közös haderő lenne, valódi közös ezredekkel, közös vezénylési nyelvvel és közös szerkezettel.”

Nem tudom, Önök hogy vannak vele, de nekem a közös ezredek hallatán az Osztrák-Magyar Monarchia ugrik be. Hadsereg ugyanis nincs állam nélkül. Az európai hadsereg felállítása azt feltételezi, hogy lesz európai parancsnokság, amelynek egy európai kormány ad utasítást, és mögötte egy egységes európai állam áll. Tényleg ezt akarja a miniszterelnök?

Erdélynél maradva, belegondoltam, milyen is lenne mondjuk a temesvári páncélos ezred, ahol magyar, román, szerb katonák szolgálnának és angol vezényszavakat adnának, mondjuk, német tisztek? Na hogy tetszik?

Summa summarum: mi nem kérünk az európai hadseregből, és nem kérünk a közös európai államból sem. Mindkettő azt jelentené, hogy a nagy országok elnyomják a kicsiket, na és persze azt is, hogy nemzetiségtől függetlenül a gazdagok elnyomnák a szegényeket, a tőkések a dolgozókat. És maradna az európai kapitalizmus, ami pedig minden bajunk forrása.

Most meg fognak lepődni! Ezt nem csak én mondom, ezt mondta Orbán Viktor is. Jó, jó, nem ezekkel a szavakkal, de ne várjuk egy polgári politikustól, hogy munkáspárti nyelven szólaljon meg.

Európa lemaradt a világtól, mondja a miniszterelnök, az USA-tól, Kínától. Európában a nyugatiak megtorpantak, amíg egyesek országok, a V4-ek, gyorsabban fejlődnek, és ez konfliktus forrása. Teljes mértékben így van! Én még hozzátenném, hogy Oroszország vagy például Törökország is gyorsabban megy előre, de az EU ennek kezelésére a régi megoldást akarja használni, azaz az EU befolyása alá hajtani ezeket az országokat. De ez nem fog menni. Ezt mi mondjuk, de szerintem a miniszterelnök is tudja.

Az EU intézményei abban a korszakban épültek ki, amikor a német vagy a francia tőke vezető szerepe megkérdőjelezhetetlen volt. Ma már nem így van, de az EU intézményei a régiek. Hiba volt, mondja a miniszterelnök, jogköröket adni az Európai Parlamentnek és a nemzeti kormányok fölé emelni az Európai Bizottságot. Ez is tökéletesen igaz.

Nyugat Európában megroppant a középosztály. A miniszterelnök az egykori európai álomról beszélt, ami szerinte azt jelentette, hogy a gyermekek azzal a tudattal indulhattak az életbe, hogy jobban fognak élni, mint szüleik. Aztán ez a fiatal rendre szavazott hol az egyik polgári pártra, hol a másikra, lelkesedett az európai kék zászlóért. Minden rendben volt. Aztán jött a válság. Az álmot eltüntette a kapitalizmus valósága, a középosztály bajba került. Már nem csak a dolgozó tömegek, hanem a középosztály, amely a kapitalizmus pillére. A mai kormányok az ő szavazatuktól függenek. Mi lesz most?

Hogy mondta a miniszterelnök? „Az elitválság napjainkra demokráciaválsággá fordult át. Tehát a gazdasági válságból lett egy elitválság, az elitválságból ma pedig van egy demokráciaválság, mert az emberek nagy tömegei nyilvánvalóan és látványosan mást akarnak, mint amit a hagyományos elitek javasolnak és csinálnak.” Ismét itt a kérdés: mi lesz most?

Szél Bernadett, az LMP társelnöke lazán kioktatta Orbánt: nem csak bírálni kell, megoldásokat is kell kínálni! Ilyeneket Victoria Nuland szokott mondani, ha Pestre jön. A legbájosabb Gréczy Zsolt volt, a DK bizonyára nagy műveltségű szóvivője, aki szerint a miniszterelnök "teljesen együgyű lett." E nagy ívű véleményhez képest a PM-es Tordai Bence igencsak lemaradt anyázásban. Orbán előadása „ócska kampánybeszéd.” – mondá.

Butaság! A miniszterelnök világos válaszokat adott. Meg kell erősíteni az európai kapitalizmust. Otthon meg kell hallani azt, amit az emberek mondanak, és adni kell az embereknek. Több jogot, több beleszólást, jobb életet, és akkor megnyugszanak. Az EU-ban újra kell rendezni a jogköröket. A nemzeti parlamentek és kormányok súlyát növelni kell, a négy visegrádi országnak több jogot és lehetőséget kell adni Európa sorsának eldöntésében. És természetesen meg kell egyezni, hogy a migránsok nem jöhetnek Európába.

A baj az, hogy a kapitalizmus viszonyai között mindezt lehetetlen megvalósítani. Párizs, Athén, Lisszabon utcáin nem csak engedményeket követelnek a dolgozók. Saját életükről maguk akarnak dönteni. A visegrádi országok akár királycsinálók is lehetnek, de a gazdaságuk a németektől függ. A migrációt a kapitalizmus szülte, és amíg le nem vágják a sárkány minden fejét, újra fogja szülni. Szóval, vágjuk le a sárkány fejét! Mindet!

Thürmer Gyula