Nem győzhetünk Lenin nélkül

Minszk - A párt szülőhelye

146 esztendeje, 1870. április 22-én született Vlagyimir Iljics Lenin. Életét és munkásságát a mai tőkés hatalom igyekszik feledtetni, sőt kitörölni a történelemből. Lenin megszervezte az orosz kommunisták pártját, olyan erőt, amely 1917-ben képes volt megdönteni a tőke hatalmát, és megteremteni a Szovjetuniót, a világ első olyan országát, ahol nem a gazdagok, hanem a szegények, munkások és parasztok kezében volt a hatalom.

Lenin és harcostársai tevékenységüket a marxizmus tanulmányozásával kezdték. Lenin felismerte, hogy éppen a marxizmus jelenti a munkásság, a dolgozók eszmei fegyverét a tőke elleni harcban. Ez igaz ma is. A kapitalizmust lehet javítgatni, lehet a dolgozók számára több jogot és több pénzt kiharcolni, de a dolgozók helyzete alapvetően csak akkor változik meg, ha övé a gyárak, a bankok a társadalom tulajdonában vannak és a dolgozók maguk döntenek arról, hogy mire költsék a megtermelt javakat. Ennek eszmei fegyvere ma is a marxizmus-leninizmus.

Mit tanulhatunk Marxtól és Lenintől?

Először is, a marxizmus a világot anyagi alapon, materialista módon magyarázza. Magyarul: az emberek életét nem szellemek, nem istenek, nem rajtunk kívül álló erők határozzák meg, hanem az emberi társadalom fejlődése. Ez fontos felismerés volt az idealista, vallásos nézetekkel szemben, amelyek arra biztatták a dolgozókat, hogy ne harcoljanak, hiszen egy másik világban majd az ő sorsuk is jobbra fordul. „Marx filozófiája következetes filozófiai materializmus, amely a megismerés nagyszerű fegyverét adta az emberiség, különösen pedig a munkásosztály kezébe.” – írja Lenin.
Másodszor, Lenin rámutatott, hogy a kapitalista termelés marxi elemzése adja a választ arra, hogy a tőkés miként zsákmányolja ki a dolgozókat. „A bérmunkás eladja munkaerejét a föld, a gyár, a munkaeszközök tulajdonosának. A munkás munkanapjának egy részét arra használja fel, hogy fedezze önmaga és családja fenntartásának költségeit (munkabér), a munkanap másik részében pedig ingyen dolgozik, létrehozva a tőkésnek az értéktöbbletet, a profit forrását, a tőkésosztály gazdagságának forrását.” – olvassuk Leninnél.
Ez is igaz ma is. A munkás, a dolgozó helyzete nem attól függ, hogy milyen a vállalat, a cég. A tőkés minden helyen elveszi az értéktöbbletet a dolgozóktól. A tőkés ezért gazdag, ezért tud még gazdagabbá válni, ebből tudja fenntartani azt az államgépezetet, amely elnyomja a dolgozóját.
Harmadszor, Lenin világossá teszi a marxizmus tételét az osztályharcról. „A politikában az emberek mindig az ámítás és az önámítás együgyű áldozatai voltak és azok is maradnak, amíg meg nem tanulják, hogy bármely erkölcsi, vallási, politikai, szociális frázis, nyilatkozat, ígéret mögött fel kell fedniük egyik vagy másik osztály érdekeit. A réginek a védelmezői mindig rá fogják szedni a reformok és javítgatások híveit, amíg meg nem értik, hogy minden régi intézmény, bármily használhatatlan és rothadt is, egyik vagy másik uralkodó osztály erejére támaszkodik. Arra pedig, hogy ezeknek az osztályoknak az ellenállását megtörjük, csak egy mód van: magában a környező társadalomban meg kell találnunk, fel kell világosítanunk és harcra kell szerveznünk azokat az erőket, amelyek képesek lehetnek — és társadalmi helyzetüknél fogva képeseknek is kell lenniük — arra, hogy félresöpörjék a régit és megteremtsék az újat.” – írja Lenin. Vagyis: a tőkés társadalomban csak az a dolgozóé, amit kiharcolt magának. Nem ajándékokat, kegyeket kell várni, hanem küzdeni a tőke ellen.

Mit jelent ma a harc?

A gazdasági harc azt jelenti, hogy a dolgozó küzd a magasabb bérekért, a jobb munkakörülményekért, szélesebb szociális juttatásokért. Ez a szakszervezetek dolga.
A politikai harc azt jelenti, hogy küzd politikai jogaiért, jobb munkatörvénykönyvért, egyenlőbb választójogért, stb. Ez már a dolgozók érdekeit kifejező párt, a Munkáspárt feladata.
Az ideológiai harc azt jelenti, hogy leleplezzük a tőkés propaganda hazugságait, és megértetjük a dolgozókkal, hogy a tőke kizsákmányolja őket, de ebbe nem kell beletörődni.
A helyzet azonban nem változik meg önmagától, cselekedni, harcolni kell. Ez is a mi dolgunk.

Marxista-leninista párt nélkül nincs siker

Lenin nem csak alkalmazta Marx és Engels tételeit, hanem számos területen tovább is lépett. A dolgozók harca szempontjából Lenin egyik legfontosabb tétele éppen
a pártról szól.
A marxista-kommunista párt harci szervezet. Más szóval: nem nyugdíjas klub, nem internetes hálózat, nem polgári párt, hanem harcoló politikai alakulat. Szerveznie kell
a dolgozókat, segíteni sztrájkmozgalmakat, jelen lenni az utcai küzdelmekben. A dolgozói osztályok rendelkezhetnek más harci szervezetekkel is, de a kommunista-marxista harcoló párt a dolgozói szervezetek között a legmagasabb szervezettségű.
A párt az adott társadalmi osztály legaktívabb, politikailag legfelkészültebb tagjait foglalja magába, soha sem terjed ki az egész osztályra. Ez igaz a marxista- kommunista pártokra is, amelyek a munkásság, a dolgozók érdekeit képviselik, de tagjai között csak a dolgozók legtudatosabb képviselői vannak.
A 20. század második felében a tömegpártok gyűjtőpárttá alakulnak. Alapvetően ezek is a tőkésosztály valamely csoportjának érdekeit fejezik ki, de egyidejűleg sok társadalmi réteget igyekeznek magukba foglalni. A gyűjtőpárt logikája a fogyasztói logikára hasonlít. A párt az állam és a társadalom között közvetítő alkuszhoz hasonlít, és próbálja eladni a fogyasztóknak a termékeket, amelyeket megrendelnek. Jelenleg ilyen gyűjtőpárt a FIDESZ is, az MSZP is, amely egyszerre foglal magában különböző társadalmi csoportokat és irányzatokat.
A dolgozók, a munkásság érdekeit csak egy párt, a marxista-leninista párt, a, mi esetünkben a Munkáspárt fejezi ki.  A mai szociáldemokrata pártok a dolgozók nevében beszélnek, de a valóságban a tőkések érdekeit valósítják meg. Ezt mutatja az MSZP elmúlt 26 éves tevékenysége.
A marxista-kommunista pártoktól leszakadó opportunista-revizionista pártok marxista fogalmakat is használnak, szocializmusról beszélnek, de valójában a szociáldemokráciához állnak közel, s tagjaik szubjektív szándékától függetlenül nem a dolgozók, hanem a tőke, a kapitalizmus érdekeit szolgálják. Magyarországon ilyen a Munkáspárt-2006 szervezet.