Kuba nem hunyászkodik meg az embargó szigorítását célzó intézkedések előtt

A forradalmi kormány nyilatkozata

A Kubai Köztársaság Forradalmi Kormánya a legerőteljesebben visszautasítja az Egyesült Államok kormánya által 2019. június 4-én bejelentett intézkedéseket, amelyekkel még tovább szigorítja azt a több mint 60 éve Kubát sújtó gazdasági embargót, amely a kubai gazdaság számára 2018-ban meghaladta - jelenlegi árakat figyelembe véve – a 134 milliárd dolláros kárt illetve - figyelembe véve a dollár nemzetközi piacon való értékcsökkenését az arannyal szemben - több, mint a 933 milliárd dolláros kárt okozott.

Amint az már ismert, a június 5-től hatályos új intézkedés tovább szigorítja azokat a korlátozásokat, amelyek az amerikai állampolgárok kubai utazásaira vonatkoznak, ezen felül teljes körű tilalmat vezet be az Egyesült Államokból érkező összes típusú hajóra és azonnali hatállyal megtiltja, hogy a tengerjáró hajók ellátogassanak országunkba.

A célja ennek az intézkedésnek továbbra is az, hogy politikai engedményeket kényszerítsen ki a kubai nemzettől, károkat okozva a lakosságnak és fojtogatva a gazdaságot.

Ebben az esetben az intézkedések további célja az is, hogy megakadályozzák, hogy az Egyesült Államok népe megismerje a kubai valóságot, és szembeszálljon a hazánk ellen naponta elkövetett rágalmazó propaganda hatásával.

Ezek mind olyan cselekedetek, amelyek semmibe veszik az amerikaiak többségének véleményét, akik szeretnének Kubába utazni és gyakorolni az utazáshoz való jogukat. Mindezt bizonyítja az a tény, hogy 2018-ban 650 000 amerikai állampolgár utazott Kubába a további félmillió kubai állampolgárral együtt, akik az Egyesült Államokban élnek.

John Bolton, nemzetbiztonsági tanácsadó április 17-én, egy olyan Kuba-ellenes rendezvény alkalmával, ahol jelen voltak a Disznó-öbölben legyőzött zsoldosok és Fulgencio Batista zsarnokságának besúgói, figyelmeztetett mindenkit, hogy kormánya korlátozni fogja a Kubába történő nem családi utakat.

Ismeretes, hogy ennek a személynek sikerült hatalmába kerítenie az Egyesült Államok nyugati féltekére irányuló külpolitika irányítását, ami a legnagyobb veszélyt jelenti a régió békéjére és stabilitására vonatkozóan.

Az Egyesült Államok fenntartás nélkül támogatja a Monroe-doktrínát és ezzel célja, hogy eltagadja a félteke minden egyes nemzetének szuverén egyenlőségét és önrendelkezési jogát.

A Kubával szembeni támadásokat új ürügyekkel magyarázzák, közülük a legismertebb, az a rémületes vád, hogy Kuba katonailag beavatkozik Venezuelába. Ez egy olyan hazugság, amelyet a kubai kormány nyilvánosan és folyamatosan visszautasít.

Hihetetlen gátlástalan ajánlatokat tesznek, mikor azt javasolják Kubának, hogy tárgyalási ígéretekért és a drákói és kriminális gazdasági embargó intézkedéseinek enyhítéséért cserébe, árulja el a kubai forradalom külpolitikájának meggyőződéseit és elveit.

Kuba Nicolás Maduro Moros, alkotmányos elnökhöz, a bolivári és chavezi forradalomhoz és a néphez fűződő polgári-katonai szövetséghez való szolidaritása nem tárgyalási alap. Az a több, mint 20 000 kubai dolgozó, akik önkéntesen és önzetlenül nyújtanak szociális szolgáltatásokat az országban - többségük az egészségügyben -, ott is fognak maradni, amíg a venezuelai nép szívesen látja őket, együttműködve ezen testvér nemzetünkkel.

A kubaiak számára az árulás nem lehetőség. Nem vagyunk naivak, már 150 éve, hogy kemény küzdelmet folytatunk a függetlenségért, és már az első naptól kezdve szembe kellett néznünk az észak-amerikai imperializmus hegemonikus törekvéseivel.

Kuba nem hagyja, hogy megfélemlítsék, sem hogy eltántorítsák a gazdaságunk fejlesztésének legfőbb és legsürgősebb feladataitól vagy a szocializmus építésétől.

Szoros egységünkben képesek leszünk a legnehezebb kihívásokkal is szembenézni. Nem tudnak megfojtani minket és nem is állíthatnak meg bennünket.

Havanna, 2019. június 5.