A Munkáspárt mindig a dolgozó emberek mellett volt

A Munkáspárt mindig a dolgozó emberek mellett volt

A Munkáspárt az elmúlt hetekben következetesen támogatta a szakszervezetek követelését. A párt 27. kongresszusán az Elnökség a Fejér megyei szervezet kezdeményezését is figyelembe véve javasolta, hogy a kongresszus fejezze ki szolidaritását a tüntetéssel. A kongresszus nyilatkozatot fogadott el, és megbízta Fehérvári Zsoltot, a KB tagját, aki maga is szakszervezeti aktivista, hogy adja át a tüntetés szervezőinek a szolidaritási nyilatkozatot.

Fehérvári Zsolt a tüntetésen megkereste Kordás Lászlót, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökét és át kívánta adni a kongresszus szolidaritási nyilatkozatát. Kordás visszautasította. A Munkáspárt vezetése erről tájékoztatta a kongresszust, amely úgy ítélte meg, hogy Kordás alaptalanul és durva módon megsértette a Munkáspártot. Megbízta az Elnökséget, hogy a párt tiltakozását juttassa el a szakszervezeteknek.

Itt olvashatják a Kordás Lászlónak küldött levelet.